NoutatiHU

Interneten nézhető előadásokat kínál a Puck Bábszínház

Mivel a járványügyi intézkedések miatt a bábszínház műsorai mind fel vannak függesztve, YouTube-on közvetíti előadásait a legfiatalabb színházkedvelők számára. Két élőadás válik elérhetővé, egy a román, illetve egy a magyar társulat repertoárjából. 

Március 19-én, csütörtökön, illetve szombaton, 21-én, délelőtt 10-12, valamint délután 18-20 között a Palocsay Kisó Kata által rendezett Mimorózart előadás lesz látható a bábszínház YouTube csatornáján. Az előadás két művészzseni: Joan Miró képzőművész alkotásaiból és Wolfgang Amadeus Mozart zenéjéből született. Szöveg nélküli előadás, négy éven felüli korosztálynak szól, beleértve a felnőtt közönséget is. Az előadás szereplői utazók, bohócok, vándorok, akik megteremtik számunkra Mimorózart világát, ahol szabadon szárnyalhat a fantáziánk. 

Március 20-án, illetve 22-én (pénteken és vasárnap) a román társulat előadását lehet szintén délelőtti és délutáni órákban követni. A Călin Mocanu által rendezett Pinocchio ugyancsak a négy évnél nagyobb korosztálynak szól. Az előadás aktualizálja Carlo Collodi meséjét,”Egy olyan világban élünk, ahol már nem a gyermekek jelentik a problémát, hanem a szülők. Ezért előadásomból tudatosan kimaradt az agresszivitás, enyhén utalok a konfliktusokra és azokra a veszélyekre is, amelyek a főhőst fenyegetik” – állítja a rendező. 

A következő hetekben további előadások válnak elérhetővé, az alábbi program szerint: 

  • Hétfő, szerda, péntek, vasárnap; 10-12 és 18-20 között: a román társulat előadása. 
  • Kedd, csütörtök, szombat; 10-12 és 18-20 között: a magyar társulat előadása. 

VII. Bábos Drámaíró Versenyen a Puck Bábszínház

A Bábszínházból öt színész és egy rendezőaszisztens vesz részt a március 19-22. között tartandó VII. Bábos Drámaíró Versenyen, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház szervezésében. A kolozsvári csapaton kívül az Udvarhely Bábműhely, valamint a Liliput Bábszínház színészei csatlakoznak az eseményhez.

A verseny 2020. március 19-én, csütörtökön este, 17:00-kor kezdődik. Mint korábban, most is itt kerül kihúzásra a téma, mely körül zajlanak majd az események a következő három napban és amelyből éjszaka a három író színdarabot alkot.

Idén Bosnyák Viktória, Király Levente és Kovács J. István vállalta a kihívást, hogy egy éjszaka alatt bábdarabot írjanak. Csütörtökön este kerül kisorsolásra az is, hogy melyik színészcsapat, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni. A rendezők az VII. Bábos Drámaírón: Bartal Kiss Rita, Kovács Géza és Rumi László lesznek, akik mindannyian a kecskeméti Ciróka Bábszínházból indultak, Kovács Ildikó szárnyai alól.

A csapatok ezután versenyt futnak az idővel, éjt nappallá téve halmozzák az ötleteket, és próbálnak beleférni a térbe és a rendezői koncepcióba. Feladatuk továbbá, hogy mindhárom darabhoz bábokat, bábos kellékeket készítsenek, így a műhelyek is 24 órás készenlétben állnak. A fesztivál igazi különlegessége a nyilvánosság, a színházi függönyök nem rejtenek el semmit.

A kész előadásokat a közönség március 22-én, vasárnap 15 órától tekintheti meg az Sík Ferenc Kamaraszínház színpadán.

 

Bemutatóval zárjuk az évfordulós eseménysorozatot

Nem ért véget a Puck Bábszínház hetven éves fennállásának ünneplése. A keddi, nyilvános főpróbát követően, szombaton, február 8-án A tornyocska előadás új bemutatóját láthatja a közönség. Az előadást legelőször 1998-ban mutatták be, amely a közönség kérésére azóta többször felújításra került.

Az előadás célközönsége a legfiatalabb korosztály, a 2-4 éves gyerekek. Egy csapat színész meglátogatja a gyerekeket és bábokat, valamint színes építőkockákat visznek magukkal. Miután ismertetik a játékszabályt, a gyerekekkel közösen felépítik a tornyocskát, amely elkészülte után paravánként funcikonál, ahol lejátsszák a történet. Az előadás utolsó részében szerepcsere van, a színészek átadják a gyerekeknek az erre a célra készített bábokat, hogy ők folytassák az előadást, vagy hogy létrehozzák saját változatukat.

Az interaktív előadás már generációk óta a gyerekek egyik kedvence, összeköti a régi időket a jelennel, akárcsak a hetven éves Puck Bábszínház.

ÜNNEPI PROGRAM A PUCK BÁBSZÍNHÁZBAN

Szerdán, február 5-én, ünnepli a kolozsvári Puck Bábszínház hetven éves fennállásának évfordulóját. Ez alkalomból előadásokkal és ünnepi programokkal várják a közönséget.

„70 év… hosszú idő egy ember életében…, de egy város és egy ország kulturális történelmét
tekintve, csak egy darabkának mondható.
Van-e még szükség bábszínházra, gyerekszínháza? Én azt mondom, hogy igen!
Igen, hogy a darabka időt örökkévalósággá alakíthassuk át!” – Fogalmazza meg a bábszínház művészeti igazgatója.

Az események 10 órától kezdődnek, a román társulat Apolodor könyve (Cartea cu Apolodor) című előadásával, amelyet a négy év fölötti korosztálynak ajánlanak. Ezt követően, 11:30-tól, a Tornyocska előadás látható, amelyet Jakab Ildikó rendezett a legkisebb, két év fölötti nézők számára.

Az előadások mellett, 10 és 12 óra között, gyerekfoglalkozások lesznek tartva, előbb a magyar, majd a román társulat színészeivel.

Az eseménysorozat 18 órakor zárul, egy képes, történelmi áttekintővel, amely a bábszínház eddigi munkásságát foglalja össze.

 

APPLICATION FORM FOR THE 4TH EDITION OF WONDERPUCK STREET FESTIVAL

We are happy to announce you that the 4th edition of WONDERPUCK Street Festival will take place between 11-13 of September, 2020! You can apply starting from today!

APPLICATION_FORM_2020

WonderPUCK Street Festival

Fourth edition

Cluj-Napoca, Romania

11th-13th September 2020

Bánffy Castle, Bonțida

13 th September 2020

Timișoara, Romania

13th September 2020

WonderPUCK Street Festival, a cultural event aimed for the entire family, with focus on children and teenagers, gets ready for its 4th edition in September 2020!

The festival is an open-air cultural event, which gathers artistic domains such as theatre, dance, visual arts and handcrafts. It started in 2017 and it was the only festival dedicated to children and family in Transylvania. As time passed by, the festival grew and it became both a tourist attraction in Cluj-Napoca, gathering more than 20.000 people and an artistry hub.

Throughout the universal language of the artistic activities, the audience is invited to participate to these three days full of exceptional cultural experiences.

 The access is free!

The structure of WonderPUCK Street Festival

As we have mentioned before, our festival has a complex program, combining artistic, educational and entertaining activities addressed mainly to young audiences. Throughout the three days of the festival, we will host:

  • theatre performances for children and the entire family;
  • creative workshops;
  • street performances (with giant puppets, circus and carnival elements included);
  • concerts;
  • open-air exhibitions.

Locations of the festival: Unirii Square; Museum Square; Bánffy Castle – Bonțida, Cluj-Napoca; Timișoara.

HOW TO APPLY

If you are interested in our festival and you want to apply, please send the following materials to wonderpuckfestival@gmail.com email address:INVITATION_WP4_2020

  • The Application Form filled;
  • 3-4 photos that are representative for your performance or activity;
  • A full video recording of your performance;
  • The technical form of your performance (or the technical requirements, in case you are applying with a workshop or exhibition proposal).

 INVITATION_WP4_2020

 

ÚJ BEMUTATÓ A PUCK BÁBSZÍNHÁZBAN: BETLEHEMI KIRÁLYOK

Szombaton, december 7-én mutattuk be legújabb előadásunkat, a Betlehemi királyokat. A Demeter Ferencz által rendezett előadás a karácsonyi készülődésekből zökkentett ki, és egy óra erejéig az ünnep esszenciájára koncentráltunk, nem annak külsőségeire. Az előadás legközelebb december 21-én lesz látható, 11 órás kezdettel.

„Ha egy angyal alászállna a Mennyekből és bekopogna hozzánk, vajon befogadnánk-e? A karácsonyi vásárok árleszállításai és elutasíthatatlan, csillogó-villogó ajánlatai közepette van-e még helye az isteni csodának? ” – Teszi fel a kérdést a rendező.

Megtudhatjuk, milyen érzés éjszakai szállást keresni, de nem találni. Vagy, hogy mi történik akkor, amikor az Ördög megpróbálja ellopni a kis Jézust. Eláruljuk: nem sikerül neki, hiszen az Angyal, a Bárányka és a gyerekek együttes erővel megakadályozzák.

Előadják: Erdei Emese, Mostis Balázs, Bodnár Tibor
Bábok: Gál Orsolya
A szöveget József Attila: Betlehemi királyok c. verse és számos népi elem alapján összeállította: Demeter Ferencz

Sari la conținut