NoutatiHU

Újra közönség előtt játszik a Puck Bábszínház

Újra megnyitja kapuit a kolozsvári bábszínház, szombaton 11:00 órától A csillagszemű juhász című előadás, vasárnap 10:00, valamint 12:00 órától Az eszes szabólegény (Croitorașul cel isteț) látható.

Hosszú idő után ismét gyerekzsivajtól lesz hangos a nemrég megújult előcsarnok. Május 8-án, A csillagszemű juhászt lehet megtekinteni, Szabó Attila rendezésében. Az előadás az azonos című, ismert népmese színpadi adaptációja, amelynek narratívája mögött erős erkölcsi mondanivaló húzódik.

Volt egyszer egy király, aki igencsak ostoba parancsokat osztogatott. És volt egy juhászlegény, aki pökött az ostoba parancsokra. Ilyenkor pedig szembe kell nézni a helyzettel. De hát milyen szembe! Bele lehet nézni az igéző szembe anélkül, hogy el ne szédüljünk? Ki lehet-e oltani, elhomályosítani azokat a csillagszemeket? Nem oltja azt ki az ostobaság, nem zárja le a félelem, a medve, az óriás sünök, éles kaszák előtt meg sem rebben. Addig van jó világ, amíg az élet útjait ilyetén csillagszemek igazgatják.

Az előadás zenéjét Csernák Zoltán Samu szerezte, a báb-, díszlet- és jelmeztervező Miareczky Edit, a koreográfus pedig Fosztó András volt. Az ismert történet Domokos Szabolcs, Urmánczi Jenő, Erdei Emese, Pünkösti Laura, Balogh Dorottya, Bondar Tibor, valamint Kötő Áron előadásában látható. Az ajánlott alsó korhatár 4 év.

Vasárnap, május 9-én, a bábszínház román tagozata várja előadásra a gyerekeket, az Emilia Nechita Svetlana által rendezett, Az eszes szabólegény (Croitorașul cel isteț) című előadással 10:00, valamint 12:00 órától.

Jegyeket előadáskezdés előtt 30 perccel lehet váltani a bábszínház pénztárában, illetve felhasználhatók a már megvásárolt bérletek is. Jegyárak: 10 lej gyerekeknek, 40 lej felnőtteknek, 20 lej nyugdíjasoknak, valamint 60 lejbe kerül a 6 belépést biztosító bérlet.

71. éves a Puck Bábszínház

Február ötödikén ünnepli 71-ik évfordulóját a kolozsvári bábszínház, a jeles alkalomból online műsorokkal várják a közönséget. A román és magyar tagozat produkcióit az intézmény Facebook-oldalain lehet követni.


A rendezvénysorozat délelőtt 11:00 órától kezdődik, a román társulat Alfonzó és a boszorkány (Alfonso și vrăjitoarea) című előadásával. Az előadás rendezője Decebal Marin és a négy éves korosztály számára szól.
12:00 órától a magyar tagozat Facebook-oldalán lehet megtekinteni a Kishercegszemmel című nonverbális előadást, melynek rendezője Vadas László. Az előadás a nagyobb korosztály számára szól és Antoine de Saint-Exupéry regényét alapul véve mutatja be az emberi útkeresés különböző szakaszait.
18:00 órától A bábszínház szülinapja című kisfilmet lehet megtekinteni, amelyet a magyar tagozat munkatársai hoztak létre, kifejezetten az ünnepi alkalomra.
A rendezvénysorozatot a 19:00 órától kezdődő, A Puck Bábszínház meséinek története című dokumentumfilm zárja. A rövidfilm az elmúlt évek fontosabb mozzanatait foglalja össze, a bábszínház megalapításától napjainkig.

Bábszínészhallgatók Találkozója

Október 29-31 között kerül sor a háromnapos rendezvénysorozatra, amelynek keretén belül konferenciákat, műhelyfoglalkozásokat, valamint bábelőadásokat láthatnak az érdeklődök. Idén az összes esemény helyszíne a Zoom platform, valamint a Puck Nemzetközi Fesztivál Facebook-oldala (https://www.facebook.com/Festivalul-Interna%C5%A3ional-Puck-678844022210959).

A rendezvény mindhárom nap A maszk lehetőségei című előadássorozattal kezdődik, Modesto Casarin olasz rendező vezetésével. Az olasz nyelvű, román feliratos előadások 11:00 órától kezdődnek és élő közvetítés formájában lehet őket megtekinteni a fesztivál Facebook oldalán.

Csütörtökön, október 29-én, 19:00 órától a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filművészeti Egyetem oktatója, Cristian Pepino, Képzőművészet és Animációs Játék címmel tart előadást, románul, Facebook-közvetítés formájában.

Pénteken, október 30-án, 19:00 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészet szakos diákjainak a Jin Jang című nonverbális bábelőadását lehet Facebookon megtekinteni, vezetőtanár: Kozsik Novák Ildikó.

Szombaton, október 31-én, Filip Odangiunak, a BBTE Színház és Film Kar oktatójának két előadását láthatják az érdeklődők. Az elsőt 12:00 órától, egy Videódemonstrációt a Commedia dell’arte-ról, valamint 19:00 órától a Testtudat a maszkos játékban című előadást. Mindkettő a Puck Nemzetközi Fesztivál Facebook-oldalán lesz látható, élő közvetítés formájában.

Az előadások mellett két román nyelvű műhelyfoglalkozást is kínálnak a szervezők: Figyelj! Érts! Kezdeményezz! amelyet a Kolozsvári Nemzeti Színház művésze, Dragoș Pop vezet. A foglalkozás a Zoom platformon lesz látható mindhárom nap 16:00 órától. Valamint, a Bevezetés a hangképzés és a hasbeszélés művészetébe című kétrészes műhelyfoglalkozást, amelyet pénteken, október 30-án, és szombaton, október 31-én, lehet követni 13:00 órától, szintén a Zoom felületen. A műhely vezetői a kolozsvári Magic Puppet alkotói.

További információk, valamit a műhelyfoglalkozásokra való helyfoglalás az alábbi eseményen: https://www.facebook.com/events/881088069094369/?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22search_results%22%2C%22surface%22%3A%22search%22%7D]%7D

Bábok múzeuma a Bánffy-palotában

Július 8-26. között Epaminonda Tiotiu báb- és díszlettervező munkáiból Bábok Múzeuma címmel nyílik kiállítás a kolozsvári Bánffy-palotában.

Az érdeklődők a Bánffy-palota kiállító termében bábokat és díszletelemeket láthatnak, amelyek a bábszínház román és magyar tagozata számára készültek (többek közt a Vasilache și Mărioara, Téli mese/ Poveste de iarnă, Jancsi és Juliska, Hol a világ közepe, Tengerszem tündére, A rút kiskacsa előadásokhoz).

Epaminonda Tiotiu alkotásait több erdélyi báb- és kőszínházban is megtalálhatjuk. Ugyanakkor, munkássága szorosan kapcsolódik a Puck Bábszínházhoz, hiszen az utóbbi évtizedekben, 1988 és 2015 között számos színpadi munkáját csodálhatta a kolozsvári közönség.

„Mondhatni a bábok atyja, amelyek 27 éven át varázsolták el a kolozsvári nézőket. Bábjaival megragadta és átadta a legkülönbözőbb érzelmeket. A legfiatalabb közönség felfedezhette az ártatlanságot, a jóságot, a ravaszságot, vagy akár a kapzsiságot az elvarázsolt világok szereplőiben. Az Epaminonda Tiotiu által megálmodott karakterek a történelem különböző szakaszaiból mesélnek történeteket, sajátos figurákkal és kihívásokkal rendelkeznek.” – állítják a szervezők

Szabadtéri előadások a Puck Bábszínházban

🎉 Szombattól ismét láthatók lesznek a bábszínház előadásai szabadtéri színpadon, minden hétvégén 11:00-től a Bánffy-palota udvarában.
📍 Jegyeket a helyszínen lehet vásárolni előadáskezdés előtt, egységes, 10 lejes áron.

VIRTUÁLIS BARANGOLÁS MESEORSZÁGBAN

Rendhagyó módon, a virtuális térben ünneplik a bábszínház színészei a gyerekeket. Az erre az alkalomra készült műsorokat az Itsy Bitsy, a Cărturești Cluj, a Bucătăria-I DIvină munkatársaival közösen hozták létre és egész napos programmal várják az érdeklődőket.
Idén szervezi meg a Puck Bábszínház a Barangolás meseországban programsorozatának második kiadását. Az előzőtől eltérően, ez most a virtuális találkozásról fog szólni, a bábszínház román és magyar nyelvű Facebook oldalain, illetve a Zoom felületen.

A következő programmal készültek az alkotók:

1uniFEST – Gyerekfesztivál otthonról:
A sok otthon töltött idő után a gyerekeknek lehetőségük nyílik most #közösen ünnepelni a legnagyobb gyereknapi ünnepségen – 1uniFEST – Gyerekfesztivál otthonról.
Az Itsy Bitsy három nap és három éjen keresztül tartó eseménysorozattal készül – mint a mesékben – amelyek 72 órán át folyamatos műsort biztosít az online térben és a rádióban, amelyeket mesékkel, játékokkal, dalokkal és színházzal tesz varázslatossá.
Az interaktív programok május 30-án éjfélkor válnak elérhetővé.

A Puck Bábszínház programjai az 1uniFEST keretén belül:
2020. 05. 30.
14:00 A száműzött farkas – román nyelvű előadás

2020. 05. 31.
22:00 Kishercegszemmel – nonverbális előadás, magyar nyelvű részekkel

2020. 06. 01.
14:00 Angyalok utcája – nonverbális előadás

További információ a 1uniFEST | Festivalul Petrecerilor de Acasa pentru Copii oldalon található.

Pitypang úr és Törülköző – Második rész
11:00 órától
Az új részben Pitypang úr és Törülköző megtalálja a boldogsák receptjét !
Mivel ezen a különleges napon minden gyereket finomságokkal jutalmaznak, a konyhai kalauzaink egy egészséges édesség receptjével készülnek. Cukor nélkül. A gyümölcsből és mandulából készített bonbonokkal készülnek az ünnepségre.

Gyűjtsétek össze a hozzávalókat :
Datolya
Aszalt szilva
Aszalt barack
Áztatott mandula (4 órán keresztül)
Darált zöld árpa, szentjánoskenyér por, macha por és darált gyömbér

A két szakáccsal a Puck Bábszínház román nyelvű oldalán (https://www.facebook.com/teatruldepapusi.puck/) találkozunk, élő közvetítés formájában.
Az első rész és további információ a következő linken található: https://teatrulpuck.ro/domnul-papadie-si-prosop/

Mesék maratonja – AudioPuck – Népek meséi
Román és magyar nyelvű mesék 12:30 és 16:30 között
Habár a gyereknapi ünnepség virtuális térbe költözik, a megadott intervallumban a bábszínház színészei olvasnak fel meséket, ezzel színesítve a programot.

AudioPuck – Népek meséi
A projekt az Oktatási és Kutatási Minisztériummal közösen jött létre, célja részt venni a
gyerekek otthoni oktatásában. A magyar társulat színészei különböző népek gyerekirodalmából válogattak, míg a román társulat az kisiskolások tantervébe illeszkedve, a kötelező iskolai anyagokat olvassák fel. Erre az elosztásra utal a projekt neve is, mely magyarul AudioPuck – Népek meséi, románul pedig AudioPuck –Poveștile copilăriei.

A meséket a bábszínház román és magyar nyelvű Facebook-oldalain lehet meghallgatni :
Románul : https://www.facebook.com/teatruldepapusi.puck/
Magyarul : https://www.facebook.com/kolozsvaripuckbabszinhaz/

17 :30
A bábszínház színésznői, Angelica Pamfilie és Adina Ungur a Băiețelul care se putea mușca de nas című könyből fognak felolvasni. A program célközönsége a 6 és 10 év közötti gyerekek, de szívesen várják az érdeklődőket, bármilyen korcsoportból. A programra az inscrieri@carturesti.net címen lehet feliratkozni, tárgyként a „înscriere la Lecturile copilăriei” megjelölni. A felolvasás igyenes, a Zoom felületen fog zajlani.

Sari la conținut