Sziklahitű Szent László (HU)

Írta, tervezte és rendezte: Szentirmai László
Rendező munkatársa: Kocsis Tünde
Zeneszerző: Kötő Áron
Zenei közreműködés: Vincze Dalos Csilla
Hangdizájn: Venczel Péter
Előadják: Balogh Dorottya, Giriti Réka, László Réka, Patka Ildikó, Pünkösti Laura, Rekita Rozália, Domokos Szabolcs, György László, Okos Attila Ákos, Urmánczi Jenő.
Plakátterv: Banga Szilárd, Kalló Angéla

Ajánlott korosztály: 5+
Bemutató: 2017. szeptember 30.

A 2017-2018-as évad első bemutatójában a Puck Bábszínház magyar tagozatának minden színésze szerepet vállalt. Az előadást Szentirmai László írta, tervezte és rendezte. Koncepciója ötvözi a kódexek képi világát, a tanítási vágyat és a papírszínház iránti szeretetet. A rendező meglátása szerint Szent Lászlót az egyetlen olyan király a magyar történelemből, aki úgy tudott rendet tenni az országban, hogy közben mindvégig becsületes maradt.
„Ennek a mostani fiatalságnak − akár legendával, akár történelemmel − mit bánom én! −, meg kell mondani, hogy létezik, létezett, és itt a példa: lehet így élni. A Kossuth utca 47-ben is szabad Szent Lászlónak lenni. Elég, ha csak becsületes vagyok! Ha nem akarok elszántani a másik birtokából 20 centit. Ha nem akarom feljelenteni, hogy elvegyék a pénzét. Rendkívüli módon gonoszok tudunk lenni, mi emberek… hétköznaponként is. Jó, hogy ha van egy ilyen király. Az, hogy szentté avatták, azért érdekes, mert a magyarság − amely nagyon jó időben csatlakozott abban a forgolódó, mozgolódó Európában a kereszténységhez −, tudott szent embereket adni, illetve jó emberekre hivatkozni, akiket szentté avattak. Manapság ez már nem menne ilyen könnyen…” – vallja a rendező, arra a kérdésre válaszolva, hogy miért lehet Szent László személyisége fontos a felnövekvő nemzedékeknek, de akár a felnőtteknek is.

Did you like this? Share it!

0 comments on “Sziklahitű Szent László (HU)

Leave Comment

*